A betegségek jelentős része valamilyen testhőmérséklet növekedéssel, köznapi nevén lázzal jár. Az európai típusú gyógyítás doktori és beteg oldala egyaránt veszélyként, káros hatásként, tehát gyógyítandóként tartja számon, és meg is tesz mindent az eltüntetése érdekében. Valóban akkora ellenség-e a láz, vagy csupán mi tettük azzá?

Néhányan beteges aggodalommal méregetik testhőmérsékletüket, és a legkisebb eltérésnél máris azzal szaladnak orvosukhoz, hogy itt a vég! Bár igyekezetük beteges hipochondriának is minősíthető, ám mégis érdemes foglalkozni vele, mert pró és kontra tartalmaz megfontolandó érdekességeket. Egyik oldalon tökéletesen normális gondolkodás, hiszen a test pár tizednél nagyobb hőfokváltozása azt jelzi, a lélekben vagy az anyagban változás zajlik, valamilyen problémával küzd. Másik vetülete viszont beteges igyekezet, hiszen a láz a szellem és az anyag működésének következménye. Hogy érthetőbb legyen az egész, elsőként értelmezzük magát a lázat!

Minden anyag rendelkezik valamilyen, rá jellemző hőmérséklettel. Bármilyen mozgás, tehát olyan helyzet, amikor az előző állapothoz képest valamilyen elváltozás következik be, megemeli ezt az értéket. Mivel mi emberek szinte sohasem vagyunk teljes nyugalomban, ezért kis mértékben bár, de a mi hőmérsékletünk is ingadozik. Nem függetleníthetjük magunkat környezetünk hőértékeitől sem. Az jogos aggodalom akkor kezdődhet, amikor ez a változás nagymértékben tér el a megszokottól. Az európai ember a lázat traumaként, nagy veszélyként éli meg. Az igazi baj az, hogy az orvoslásunk is így érez, illetve az emberekben éppen az ő felfogása miatt alakult ki a félelem. Azért, mert a lélek és a test egységében teljesen félreértelmezi a hőmérséklet jelentős változásának szerepét. A legtöbb esetben nem, hogy nem ellenség, hanem éppen az egyik leghatékonyabb védelmünk! Lenne, ha hagynánk, hogy végezze feladatát!

Elsősorban a figyelmeztető funkciója jelentős. A legtöbb kóros folyamatnak már a kezdeti részében fellép, azaz azonnal tudatja a problémát. A létrejötte viszont nem kíván azonnali pánikot, kapkodást, vagy beavatkozást. Csupán azt jelzi, valamilyen, a normális működéstől eltérő történt, történik, amelyre beindult a szervezet önvédelmi rendszere. A láz nem kívülről érkezik, hanem a szervezet lélek-anyag egysége hozza létre. Olyannyira, hogy ha szükségét érzi, bármilyen anyagi eredetű probléma nélkül is létre tudja hozni. Mondunk egy példát.

Az óvodás korú gyerek beilleszkedési problémával küzd, mert a csoport egyik tagja folyamatosan inzultálja a többieket, amit példagyerekünk traumaként él meg. Bár őt közvetlenül nem éri agresszió, de egy idő után rettegni kezd annak esetleges bekövetkeztétől. Mivel őt nem bántják, szüleinek sem tudja, hogyan hozza szóba, hiszen ez élete első közösségi szereplése. Még nem tudja, hogy ott mi is történik? Lehet, hogy ez a normális? Lelkében azonban rögzül a félelem. Egyik hétfő reggelen leverten ébred, a szülők gyorsan észreveszik lázas állapotát. Orvos érkezik, és a gyereket "betegállományba" helyezi. Természetesen antibiotikumot és lázcsillapítót kap, amelyek közül szülei egyiket sem adják be, a hőmérséklet csökkentését inkább hideg vizes fürdővel oldják meg. A láznak kedden már nyoma sincs, a gyerek jókedvűen játszik. Azért biztos, ami biztos, egész héten otthon lehet. A lázas állapot azonban egyre sűrűbben jelentkezik, ám keddre-szerdára rendre eltűnik. Hát ez nem mehet így tovább! - mondják a szülők és gyerekükkel játék közben célirányos beszélgetésekbe kezdenek. Nem is kell sok idő ahhoz, hogy kiderüljön, a láz a lélek védekezése az óvodai trauma ellen! Hogy mennyire az, kiderül abból, hogy az óvodaváltás után a láz nyomtalanul eltűnik. Az új helyen ugyanis jó hangulatban, figyelő szemek védelmében folyik a közösségi élet. Mi történt valójában?

A gyerek óvoda előtti életében bekövetkezett lázak alkalmával fel lett mentve minden kötelezettség alól, csak a pihenése volt a fontos. A lélek ezt megjegyezte, és később védekezésre használta fel. A lázat ő maga hozta létre, mert ezzel megmenekült a veszélyeztetéstől. Ha viszont a láz önmagunk által is keletkezik, akkor nem szabad veszélyként tekinteni rá, és drasztikus ellenintézkedéseket tenni ellene. Igen ám, de hagyjuk megfőzni magunkat? Nem, erről szó sincs! Az egészséges hozzáállás itt is a két véglet között található!

A szervezet, a lélek-anyag együttese igen bonyolult szerkezet. Mint minden életközösség, ez is rendelkezik a működését biztosító minden részegységgel, így a védekezést és a gyógyítást elvégzővel is. A láz mindkettőnek része. A védekezésben azonban nem csupán, mint a szellem vezérletének következménye, hanem mint önálló egység is részt vesz. Legjellemzőbb ez utóbbira a testet megtámadó, vagy abban túlnövő baktériumok, bacilusok elleni ténykedése.

A baktériumok, a bacilusok legnagyobb hányadának ténykedése a hőmérséklettel szoros kapcsolatban áll. A nagy meleg elősegíti, a hideg csökkenti aktivitásukat. Erre a tulajdonságra reagál a lélek a test hőmérsékletének változtatásával. A szunnyadó kórokozók a legveszélyesebbek, hiszen túlélésre játszva, a megfelelő pillanatra várva, idegen részként terhelik a környezetüket. Olyanok, mint az ellenséges ügynökök, akik a környezetükben elrejtőzve várnak munkaidejük eljövetelére. Amikor aztán a parancs megérkezik, hirtelen iszonyatosan kártékonnyá tudnak válni. A kórokozók azzal, hogy meglapulnak, akadályozzák környezetük normális tevékenységét. Olyanok, mint a porszem, amely nem állítja ugyan le a rendszert, de folyamatosan koptatja azt. A testnek tehát létérdeke, hogy a megbúvó ellenség szem elé kerüljön, és ki legyen iktatva. Az elpusztítást nem a láz végzi, hanem az általa mozgósított védekező részek. Ő csak azok reakciós szintjére emeli a bajt okozót. Mint, amikor a rendőrség bejelentést kap a környezetét alattomosan zaklatóról! E nélkül ugyanis nem érné el azt a veszélyességi látszatot, amelytől a rendőrök és a törvénykezés önmagától munkába kezdene.  

Az egészséges szervezet a benne megbúvó, vagy éppen csak mocorgó kórokozót érzékelve emelni kezdi önmaga hőmérsékletét. A növekedés mind jobb életfeltételeket kínál, és az ellenség él is a lehetőséggel, egyre aktívabbá válik. Igen ám, de pont ezzel hívja fel magára a figyelmet. Mivel egyre inkább ő válik a legnagyobb veszéllyé, az eltüntetésére hívatott mechanizmusok teljes erővel rá koncentrálnak és el is pusztítják. Ebből aztán igen egyszerű következtetés vonható le: nem célszerű a lázat befolyásolni addig, míg nem válik veszélyessé, tehát nem lépi át a 39,0-39,2 mértéket. A segítség pedig csupán a beteg testének, normál hőfokú vízbe mártott és kicsavart finom textillel való letörlésére szorítkozzon. Persze ezzel a vélekedéssel csak az képes azonosulni, aki bízni képes a természet rendjében, a szellem és az általa vezérelt anyag öngyógyító képességében, rendszerében! Nehéz ez annak, aki évszázadok ezzel ellentétes elvein, és a fogyasztói társadalom elvárásain szocializálódott. Nehéz, pedig a magyar társadalom nagy tömegei még a múlt század első felében is használták az öngyógyítási képességet és a láz ellen a leírtak szerint "védekeztek".

Mi történik, ha mesterségesen és erőteljesen beavatkozunk a folyamatba, és önkényesen mérsékeljük a test hőmérsékletét? Mondhatnánk azt, hogy az előbb leírtak ellentéte, de ezzel nem nagyon lehetne mit kezdeni. Adott tehát egy kórokozó, amelyik aktivizálódni kezdett. Ezzel egyébként jót tesz, mert a beékelődött és megbúvó ellenségnél nincs rosszabb! Nos, bár támadását elindította, de annak veszélyessége még nem érte el azt a szintet, amelynél a szervezeti védekezés teljes arzenáljával felvonulna ellene. Már majdnem, de ekkor jön a jó szándék (amellyel köztudottan tele a padlás!), és hűteni kezdi a környezetet. Mit tehet erre a támadó? Mivel a feltételek számára ismét kedvezőtlenné váltak, visszavonulót fúj, és ismét elkezd túlélésre játszani. A veszély múltával a véderők is megnyugszanak, és ismét létrejön egy, a szervezet számára káros és kóros állapot, amelyben továbbra is ott van egy oda nem való rész. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy minden hat mindenre és az okok mindig okozatokat szülnek! A szunnyadó kórokozó visszavonultságában is irritálja környezetét, amelynek következtében a legváratlanabb helyeken jelenhet meg fájdalom. Ez azonban okozat, tehát a problémát valóban okozó veszélyforrás okozataitól teljesen eltérő jellegű is lehet. Olyan, amelynél valódi okként a megbúvó eszébe sem jut senkinek. Pedig a folyamatot az ő megléte indította el, csak mi az okozat okozatait érezzük.

A józan paraszti ész a természetes életelvek és az ebből következő logikus gondolkodás összefoglalása. Próbáljuk használni is néha! Persze ez, mint minden, érdekeket sért! A fájdalomcsillapító szerek gyártóiét mindenképpen. De önmagunk számára melyik érdek kell, hogy legfontosabb és leginkább meghatározó legyen? A minél kevesebb problémával való megküzdésé, a minél kevesebb betegséggel terhelt létezésé, mert csak egészséges állapotban vagyunk képesek önmagunkból a legtöbbet kihozni, környezetünk számára a leginkább elfogadhatóak maradni. Ha pedig mégis bajunk támad, abból minél előbb és a lehető legteljesebb mértékű gyógyulással kell megszabadulni. Ennek elvégzésre a szervezet öngyógyító rendszere a legjobb. A láz ennek része, illik tehát így tekinteni rá. Amíg az önvédelem képességei terjednek, nem szabad meggátolni a munkáját! Egy nagyon fontos dolgot meg kell érteni! A természet rendjére támaszkodó gyógyulás a legeredményesebb, mert bekövetkeztekor a lehetőségek szerinti legjobb állapotot állítja vissza.

Végezetül egy nagyon fontos és mindenki számára tudomásul veendő gondolat! A lázról fentebb leírtakból semmiképpen sem szabad azt a következtetést levonni, hogy megjelenésekor minden menjen a maga útján úgy, mintha mi sem történt volna. A test hőmérsékletének jelentős megemelkedése hatalmas terhet jelent lélekre és anyagra egyaránt. Egyébként is, a beteg állapot, a bajra való koncentráció nagy energiákat emészt fel. A legjobb, amit tehetünk, hogy nem csökkentjük hatékonyságát munkavégzéssel, felesleges mozgással. Elménknek és testünknek segítsünk azzal, hogy az adott pillanat legnagyobb problémájára koncentrálhasson.

Mint írtuk, a láz rengeteg probléma kísérő jelensége, tehát olyanoké is, amelyeknél nem elegendő az öngyógyító képesség. Kell, de nem elegendő! Ilyenkor külső segítséget is igénybe kell venni. Olyat, amelyik képes szervezetünknek megadni az irányítást és hozzáteszi a szükséges tudás pluszt. Annak eldöntését, hogy éppen milyen állapotba is kerültünk, mindenképpen gyógyítókra kell bízni! A láz megjelenésekor keressük fel azt, akit egészségünk megőrzésében érdekében kiválasztottunk, és az ő utasításai alapján tevékenykedjünk!

Aki a láz drasztikus csillapításában, a csillapító pirulákban hisz, ám tegye és egye! Nem árt viszont, ha tudja, véleményével sokan nem értenek egyet, és az emberi élet hosszú évezredei zajlottak az általa szedett bogyók fogyasztás nélkül, és mégis elmúlt a láz. Bár nem mindig lázas sietséggel!