Mind az örömöt, mind a bánatot okozó történések hatnak a lélekre, csak az utóbbiakat nehezebben tudja kiheverni. Sajnos sokaknak és sokszor ezt nem is sikerül maradéktalanul megtenniük. Mit tegyünk azért, hogy jobban és kevesebb fájdalommal kerüljünk ki lelkünk traumáiból? Nem törvényszerű ugyanis, hogy "belepusztuljunk" azokba.

Az öröm vagy a bánat nem közvetlenül érkezik, hanem valaminek a következményeként, a lélekben keletkezik. Egy okozat, amelyet valamilyen, bennünket érő hatás kelt. Ebből azonban azt is megérthetjük, hogy önmagunk befolyásolhatjuk is érzéseinket. Vegyük például az emberiség egésze számára legnagyobb hatásút, a halált! Akár hogyan is viszonyulunk hozzá, mindenképpen egyfajta létezés végét jelenti, tehát minden mástól eltérő viszonyulást kíván. De mennyire eltérőt! attól függően, hogy egy adott közösség milyen módon áll hozzá, lehet hatalmas, "szívszaggató" fájdalom, vagy akár békés búcsúzás is. Az egyik csoport tagjainak számára feldolgozhatatlannak vélt fájdalmat kelt, míg a másikak életük részének tekintik, és megtörténtekor semmi borzasztót nem érzékelnek. Ha elfogadjuk, hogy érzelmeinket képesek vagyunk befolyásolni, akkor az öröm és a fájdalom is szabályozható.

A távol-keletieknek tulajdonított gondolat azt mondja: Nézz szembe a problémával és vizsgáld meg, mit tudsz kezdeni vele? Ha meg tudod oldani, ne mérgelődj, vagy idegeskedj, hanem oldd meg! Amennyiben nem, akkor minek mérgelődni, idegeskedni? Keresni kell a továbblépés útját! Igaz ez minden olyan esetre, amikor a gondra, bajra ráhatásunk lehet. De mit tegyünk a komoly betegségek, hát még egy haláleset okozta traumával?

Az élet rendszerét elfogadó, a világgal békében élőknek egyszerűbb a helyzetük, mert számukra a baj kisebb számban érkezik. Az is igaz, hogy azok nagyobb adagban, mint az örömök. Ők ugyanis önkezűleg jóval kevesebb gondot csinálnak maguknak, mint "civilizált" társaik. A mérleg két serpenyője azonban mindenki számára egyensúlyba hozható, csak a két oldalra más mértékben tölthető a rakomány. A beszerzés és a töltögetés megtanulandó és megtanulható. A nagy bajok "emészthetőségét", feldolgozhatóságát a millió apró öröm megéléséből táplálkozva lehet ellensúlyozni. Az ellensúly az élet kínálta millió örömforrás észrevételéből, az általuk nyújtott örömök megéléséből származhat.

Az apró örömforrások milliárdjai vesznek körbe mindegyikünket. A folyamatosan jókedvű, a mosolygós, a jó kedélyű csupán abban különbözik mogorva, rosszkedvű, szomorú ellenpárjától, hogy ezekből a kínálkozó esélyekből többet képes felismerni, szolgáltatásaikat igénybe venni. Az ő mérlegének jó oldali térfelére kis szemekben bár, de folyamatosan érkezik az anyag. A másik viszont a ritkán bár, de nagy adagban érkező rossz ellentételeként ritkán jut hasonló méretű jóhoz. Azért, mert a természetesen érkező, igazán fergeteges örömre aránytalanul kevesebb lehetőségünk van, másrészt, mert a lélek a jó dolgokat sohasem képes olyan intenzitásúakká emelni, mint a számára nehezen feldolgozható rosszakat. Az örömök ugyanis érkezésükkel azonnal pozitív hatást keltenek, és nincs velük további foglalkozási igény. Jönnek, megéljük őket, aztán elmúlnak. Ezzel szemben mi történik a bajjal? Mint lórúgás, érkezik a semmiből és nem elég, hogy a lélegzet is eláll a mélyütéstől, a hatás még múlni sem akar. Nem, hogy nem múlik, de még rosszabbodni is képes. Hatása a lélektől munkát, ellenlépéseket követel meg. Fel kell dolgozni, az egyénnek meg kell győznie magát a továbblépés, továbbélés fontosságáról. Még olyan helyzetben is, amikor e vággyal nem csak, hogy nem akar azonosulni, de a legjobb megoldásnak éppen a küzdelem feladását tartaná. Nos, e döntések meghozatalánál nem mindegy a lélek motivációja, az apró örömök megélésének mértéke és hevülete! Aki nagyobb munícióval rendelkezik, annak előbb és teljesebb gyógyulással lehet számolnia. A fel nem dolgozott, az el nem fogadott rossz a lélek legnagyobb kártevői közé tartozik. A következő, ám óhatatlanul bekövetkező negatívumok ugyanis már egy sérült felületet érnek. Mint a pohár, amelybe mindig csak egy csepp érkezik, de egyre több vízhez! Aztán az egyik kicsordul. Pedig nem az éppen érkező egy tette, hanem ő és elődei együttesen. A teljesen rendbe nem tett rossz élmény is ilyen. Egy idő után akár komoly betegségeket is okozhat. Abból a vélekedésből, hogy "Engem mindig baj ér!", vagy, ami még rosszabb, hogy "Engem CSAK baj ér!". Pedig ez nem igaz, csak a jók nem lettek észrevéve, megélve, a lélekbe bedolgozva. Azért, mert a lélek nem vette észre, vagy nem tanulta meg örömérzetté alakítani őket. Ott voltak azok, csak a lelki szemek voltak becsukva!   

Az ébredés milyensége, minősége, az első ébren töltött pillanatok döntően képesek befolyásolni az őket követő nap egészét. Nézzen mindenki önmagába! Hogyan ébred reggelente? Vidáman, boldogan nyújtózkodva, egy szép nap ígéretével, vagy morcosan, még az elalvási állapotnál is fáradtabban, félelmekkel? Ha igen, súlyos lelki problémái vannak. Olyanok, amelyeket sürgősen orvosolni kéne, de ehhez nem feltétlenül kell orvosi, gyógyítói segítség. A készség ott van mindegyikünkben, csak élni kell vele. Nyugalom, senkit nem akarunk önszuggeszcióval, meditációval, vagy más, sokak szemében talán még sarlatánságnak, hókusz - pókusznak is tartott módszerrel riogatni. Egyszerűen csak az örömforrások észrevételét ajánljuk.

Felébredünk, és még a szemünket sem nyitottuk ki, és máris döntési helyzetbe kerültünk. Örülünk-e az ébredésnek vagy sem? Ha huzamosabb időn át a másodikat tapasztalja önmagán, a problémán való erős elgondolkozást ajánlunk! Próbáljanak már úgy elaludni, hogy arra gondolnak, jó lesz felébredni. Miért? Mert az élet ismét ad egy lehetőséget, amikor boldogok lehetünk. Résztvevői lehetünk az élet csodájának. No lám, ismét egy új nap! Lássuk csak milyen lesz? Van ágyam, lakóhelyem, étel, ital vár, tehát az alapvető létfeltételeim biztosítva vannak. Jó - jó, de mi van még ezen kívül? Az ablakhoz kell ballagni, is kitekinteni a világba. A növények színei, a madarak beszélgetése, a kinti "nyüzsi", megannyi öröm lehetősége. Valami örömmé vagy bánattá attól válik, hogy saját lelkünk hogyan éli meg az adott történést. Ha ez így van, márpedig higgyék el, azonosulhatnak ezzel, akkor az öröm és a szomorúság forrása bennünk van. Ami a részünk, arra hatással is tudunk lenni! Akkor meg miért ne tegyük?

Az okok okozatokat szülnek! A jók nagy számban jókat, a rosszak pedig rosszakat. A mosolyra nagyobb valószínűséggel érkezik viszont mosoly, mint a mogorvaságra. Ha mi boldogságot sugárzunk mások felé, annak hatása lesz környezetünkre és az általa keltett öröm visszasugárzik ránk. Kivel jobb találkozni? Egy vidám eladóval, egy mosolygó ügyintézővel, egy boldog hangú buszvezetővel, vagy a ránk se nézővel, a félszavakkal válaszolgatóval, a ránk ellenségesen pillantgatóval? Költői kérdés, hiszen mindenki ugyanazt válaszolná. A lelkek által keltett örömök, vagy bánatok tehát nem csupán az egyénre, de környezetére is hatással vannak. Még nagyobb a felelősségérzetünk, amikor kedélyállapotunk milyenségéről "döntünk". Ma a Magyarországnak nevezett területen élők problémáik, félelmeik, boldogtalanságuk, bánataik legnagyobb részét önmaguk keltik azzal, hogy becsukták lelki szemeiket, amelyek a környezet boldogság keltésére szolgáló millió apróságát észrevehetnék. Rosszkedvvel kelnek, szomorúságot sugároznak egymás felé, elrontják önmaguk és társaik esetleg még meglévő hangulatát. A beszélgetések szinte csak problémákról, bajokról, lelki és testi sérülésekről, nagy traumákról szólnak. Ahogy a jó jót, úgy a baj viszont bajt kelt. Pedig az élet mindig és mindenkinek megteremti az örömérzethez szükséges feltételeket! Az már a lélek döntése, hogyan és milyen következtetéseket von le ezekből?

Egy próbát ajánlunk! Felejtsék el kis időre a média által sugallt jenki "keep smiling" - ot, a mindig mosolygásra késztető ideológiát. Nem kell kényszeres mosoly! A boldogság nem egyedül és feltétlenül a szélesen vigyorgó szájból áll. Helyette a lélek érezze boldognak magát. Hogy ezt megtehesse, nyissák meg kicsit jobban az érzékszerveiket! Lássák meg a színeket! A szolárium fénye helyett inkább a Napénak örvendjenek. Ha nem is a kereskedelmi rádiók által sugárzott "zene" helyett, de legalább mellette hallják ismét meg a természet zajait is. A tévécsatornák helyett/mellett legalább néha ismét egy másik élőlénnyel töltsék idejüket. Ahelyett, hogy a média utasításait hallgatnák, beszélgessenek más emberekkel! A politika, a testi és a kereskedelmi jellegű fogyasztás, a saját bajok sokadszorra történő ismételgetése, az ózonlyuk, a természeti katasztrófák, és sok más, állandóan előcitált helyett keressenek más, beszélgetésre mégis alkalmas témát. A tizen-, huszonévesek helyzete nehezebb, mert ők már beleszülettek egy beteg világba, de a harmincasok már visszaemlékezhetnek egy olyan korra, amikor az emberek másról és másként kommunikáltak. Mert téma lehet a boldogság, a siker, a vidámság is, csak ezekről kell beszélgetni akarni. Egy baj van csupán! Csak az tud és akar örömről, sikerről, boldogságról beszélgetni, aki rendelkezik ilyen érzésekkel. Termeljük meg saját apró örömeinket, aztán osszuk meg másokkal is! Tessék örülni a reggelinek! Tessék társas étkezéseket szervezni, és azokon nyugodt evés közben közösen örülni az együttlétnek! Étkezés előtt tessék kikapcsolni a mobilt! Tessék mosolyt csalni a fáradt arcra! Tessék tudomásul venni, hogy télen már évmilliók óta hó esik, hogy nyáron akár kánikula is lehet, hogy néha eső hull az égből, és ez nem mi bosszantásunkra történik! Mert akár akarjuk, akár nem, a dolgok megtörténnek. Az már a mi bajunk, vagy örömünk, hogy milyen érzésekkel reagálunk rájuk. Az élet boldogság, ha csak el nem rontjuk!